Főoldal»Események»15. KISZT

15. KISZT

2015. november 21-én immár 15. alkalommal szerveztük meg a Kolozsvári Ifisek Színjátszó Találkozóját, ismertebb nevén a KISZT-et. Az eseményre 13 órától került sor a kolozsmonostori református templomban. Az idei találkozó különlegessége, hogy a Kolozsvár Ifjúsági Főváros projekten belül zajlott az esemény.

15. KISZT

A 15. KISZT megnyitó áhítatát Vitus-Bulbuk István, ajtonyi református lelkész tartorra. Ezt követően az eseményt szervező Kolozsvár – Belvárosi Református Egyházközség ifjúsági csoportja lépett fel elsőként, őket követte a kolozsmonostori és Bulgária telepi egyházközségek csapatai, majd két vendégelőadást tekinthettünk meg: a Várad-Velencei Református Egyházközség, illetve a kolozsvári Apafi Kollégium színjátszó csoportjait. A délutáni istentiszteletet Gál Sándor püspöki tanácsos tartotta. A találkozó estéjén a résztvevők állófogadáson ünnepelték meg a KISZT tizenöt éves évfordulóját.

15. KISZT

Az idei KISZT-en az előző évhez hasonlóan nem volt díjazás, azaz rangsorolás. Viszont egy háromtagú szakmabéli zsűri értékelte az előadásokat. A zsűri tagjai: Kállay Enikő, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum vallástanára, Szenkovics Enikő műfordító és Lupea Amália, a Báthory István Elméleti Líceum magyar tanára. Az előadásokat a közönség is értékelte, a közönségdíjat idén a Bulgária telepi ifjúság kapta, így az ő feladatuk lesz a 16. KISZT megszervezése.

Szöveg: Kállay Panna

Fotó: Kiss Gábor és Ienei Róbert

 

Weblapterv: Csáki Dénes