Főoldal»Események»XIV. Ifitábor Székelyjón

XIV. Ifitábor Székelyjón

Gyülekezetünk ifjúsági csoportja 2015. július 13. és 18. között szervezte meg 14. Ifi táborát a Vigyázó aljában, Székelyjón. A csapat vonattal érkezett meg a falu állomására, ahonnan gyalog mentek tovább a tábor helyszínére. A tavalyi évvel ellentétben, idén ismét sátoros tábort szerveztek. Az idei tábor tematikája a pogányságról a kereszténységre való áttérés volt, illetve a magyarság története.

A tábor programja a megszokott rend szerint zajlott: minden reggel tornával és áhítattal kezdték a napot, ezt követte a reggeli. Délelőtt különböző foglalkozások voltak: ügyességi, gyorsasági vagy sportvetélkedők, csoportos beszélgetések. Az ebédet mindig a szolgálatos csoport készítette el, ebéd után pihenő, illetve szabad program volt. Délután meghívott vendégek előadásain vehettek részt a fiatalok. Dr. Lupescu Radu, a Sapientia EMTE Európai Tanulmányok Tanszék vezetője, Bajusz Mátyás régész, illetve Kónya Tibor, a Régeni Református Kollégium iskolalelkésze tartottak előadást a hét folyamán. Vacsora előtt a fiúk fát gyűjtöttek az esti tábortűzhöz, majd a patakban volt lehetőség mosakodásra. A vacsora után bibliaórát tartottak, majd a tábortűz körül énekeltek, különböző játékokat játszottak. A tábor során a fiatalok túráztak is, megmászták a Vigyázó hegy csúcsát.

A hét folyamán a résztvevők öt csapatba szervezve különböző vetélkedőkön versenyeztek egymással. Volt olyan csoport, amelyiknek a foci volt az erőssége, mások a kisteherautó húzásában teljesítettek jobban. A tábor elején kaptak még egy feladatot a csoportok: utolsó estére bemutatót kellett összeállítaniuk a csapatoknak, az István, a király rockopera egy-egy részletét dolgozták fel a vezetők által meghatározott stílusban (musical, rap, Fekete Pákó, népdal-néptánc, színház).

A tábor hangulatát alapvetően meghatározta, hogy sátorban zajlott. Ez olyan kihívásokat állított a vezetők és résztvevők elé egyaránt, amely kimozdította őket a komfortzónájukból: a mosogatás és mosakodás a patakban zajlott, éjszaka a világítást fáklyák biztosították, a vizet a forrástól kellett szállítani. Ezeknek köszönhetően hamar összekovácsolódott a társaság és egy tartalmas hetet tölthettek együtt.

Weblapterv: Csáki Dénes